Így alakulnak a fürdővárosok szállásárai novemberben

A fürdővárosok szállásárai érthető módon a drágábbak közé tartoznak. A trivago.hu közölte, hogy Bükfürdő árai csökkentek. Továbbá 2013 novemberéhez képest Harkányban majdnem negyedével, de Hajdúszoboszlón és Sárváron is több mint ötödével drágábban lehet szállást foglalni ebben a hónapban.

Reklám


A bükfürdői átlagárak így is élmezőnyben szerepelnek. A részletekről és a szállásajánlatokról itt is tájékozódhat.


A trivago.hu szálláskereső weboldal adatai alapján szinte minden jelentős turisztikai úti célt tekintve nőttek a novemberi magyar szállásárak az előző év azonos időszakához képest. Az árak változását nézve a legjelentősebb növekedés 43 százalékos, ez Tihanyban volt.


Mit kínál Bükfürdő?


Elsősorban Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdőjét. Modern szaunavilágot, különleges Medical Wellness Centrumot. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5 ezer 200 négyzetméter vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat - olvasható a fürdő honlapján.


Bükfürdő számos kikapcsolódási lehetőséget nyújt. Található itt nemzetközi szintű golfpálya, Kneipp park, a nordic walking szerelmesei is kiépített pályán tehetik próbára magukat. Itt található egy, Magyarországon egyedülálló, kristályszerkezetű, háromszintes, a legmodernebb technológiával összeállított, látványos mászó és kalandpálya, a Kristálytorony is.

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média