Így strandoltunk a nyáron, a többség biztosra ment

Most is keressük a félfedett medencés fürdőket - ősszel azonban más miatt vágyunk erre. Leginkább azok a fürdők tudtak eredményes nyarat zárni, ahol fedett medencék is találhatók. A bizonytalan időjárás miatt a strandolók inkább az ilyen létesítményeket választották.

Reklám

A nagyobb kapacitású fedett fürdők tudtak igazán jól teljesíteni. Összességében azonban elmondható, nem zártak rossz nyarat a fürdők. Főleg a kisebb, helyi közönséget kiszolgáló, szabadtéri és kevésbé fejlett turisztikai régióban lévő létesítményeknek romlott az eredményük: a 10 százalékos belépőszám-csökkenés árbevételben mintegy 3 százalékos visszaesést jelent - erről a vg.hu számolt be. A nagyobb és fedett fürdők árbevétele viszont átlagosan 8 százalékkal nőtt a nyáron, a belépők száma pedig 3,9 százalékkal.


Tavaly azért jobbak voltak az eredmények, a rossz időjárás számlájára írható az idei helyzet.



Ősszel is keresettek a nyitott medencével rendelkező fürdők. Ilyenkor azonban fordított a helyzet. Szívesen keresünk fel olyan komplexumokat, ahol lehetőség van arra, hogy "kiússzunk" fedett, de a szabadban lévő részekre. Különleges élmény ugyanis a gőzölgő vízben feltöltődni. Van néhány fürdő, ahol erre lehetőség kínálkozik, akár késő ősszel vagy télen is. Egy próbát?

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média