A köszvény kezelésekor jó, ha erre is figyelünk

Az alkoholfogyasztás különösen árthat a gyógyulási folyamatnak. A köszvény kezelésében azonban a gyógyfürdős szolgáltatások jó eredményt hozhatnak.

Reklám



Ez az ízületi probléma az alkoholfogyasztás hatására rosszabbodhat. Eddig úgy vélték, főként a tömény italok ártanak, most azonban kiderült, hogy a korábban egészségesnek gondolt bor is nehezítheti a gyógyulást.


A főként nagylábujj, boka, kéz, csukló részen jelentkező fájdalommal járó kivörösödés kezelése gyógyfürdőben is lehetséges, remek kiegészítője lehet más gyógymódoknak. A gyógyvíz ugyanis rendkívül hatásos az ízületi problémák orvoslásában.


Amerikai kutatók egy felmérés kapcsán megállapították, hogy már két ital után 36 százalékkal nő az esélye a köszvényrohamnak, míg 3-4 ital után ez a rizikó már 50 százalékra ugrik. A rendszeresen borozóknál a visszatérő rohamok száma 138 százalékkal növekszik - mindezt a hazipatika.com közölte.
Köszvényes problémákkal küzdők tehát kerüljék az alkoholt, vagy legalábbis csökkentség minimálisra a fogyasztását.


A köszvényről a tünetkeresőnkben még többet olvashat, ugyanitt más ízületi problémák gyógyfürdős kezeléséről is tájékozódhat.


Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média