Napozással csökkenthető a vérnyomás

napozással csökkenthető a vérnyomásNapozással csökkenthető a magas vérnyomás. Emiatt több szempontból is az egyik legalkalmasabb hely az egészség megőrzésére a gyógyfürdő. A gyógyvíz gyógyító hatásának köszönhetően számos egészségügyi probléma kezelhető, a strandfürdőn napozva pedig "semmittevéssel" csökkenthetjük a vérnyomást.

Reklám


Mindennek tudományos alapja is van. Egy friss kutatásból kiderült, hogy a napsugarak jótékonyan hatnak a vérnyomásra.
Az első kísérletben UV-lámpával világították az önkénteseket. Azt tapasztalták, hogy húsz perc alatt csökkent a vérnyomásuk, sőt a "lámpázás" előtti vérnyomás-szint csak egy óra múlva volt újra tapasztalható.


A második kísérletben UV-sugarak nélkül végezték el a kísérletet. Kiderült, hasonlóan hatásos a meleg fény, viszont a vérnyomás korábbi értékei hamarabb visszaállnak.


Megállapították, hogy a napfény jótékonyan hat az egészségre. Emellett viszont arra is figyelmeztetnek, hogy az UV-sugárzás és a bőrrák között van összefüggés, emiatt körültekintően szabad csak napfürdőzni - tájékoztatott a távirati iroda a The Daily Telegraph nyomán.

 

Magas vérnyomás esetén tilos a gyógyfürdőzés, hasonló problémákkal küzdők kérjék ki orvosuk véleményét!

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média