Hivatalosan is megkezdődött a termálszezon

Hivatalosan is megnyitották a termálszezont. A dunántúli régióban működő gyógyfürdők képviselő gyűltek össze a Pannon Termál Klaszter eseményén, Sárváron. A résztvevők arra hívták fel a figyelmet, hogy a strandszezon ugyan már véget ért, a termálszezon viszont most kezdődik.

Reklám


A Pannon Termál Klaszter Egyesület és a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságának közös rendezvényét a tavalyi bükfürdői helyszín után idén Sárváron tartották. Itt egyebek mellett a térség gyógyfürdőinek kínálatát mutatták be.

A szakértők továbbá arról is tanácskoztak, melyek az egészségturizmus aktuális trendjei, és foglalkoztak az osztrák és a német küldőpiac stratégiai szintű kezelésével, az itteni piaci pozíciók megszilárdításának és erősítésének témájával is.


Aktuális termálfürdős ajánlatok itt.

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média