Ilyen akciókkal várják a vendégeket a legnépszerűbb hazai fürdővárosokban

A vendégforgalmi adatok szerint főként a nyugati országrészben lévő fürdővárosok a népszerűbbek. Első Hévíz, de Hajdúszoboszló, Zalakaros és Visegrád mellett Bükfürdő és Sárvár is szerepel a TO10-ben. Nézzük, mi a pontos sorrend, és azt is, milyen akciókat kínálnak a belföldiek körében legkeresettebb gyógyfürdős teleüléseken.

Reklám

Íme, a TOP10:

1. Hévíz

2. Hajdúszoboszló

3. Bükfürdő

4. Zalakaros

5. Gyula

6. Visegrád

7. Egerszalók

8. Cserkeszőlő

9. Sárvár

10. Harkány

Ez a 2014-es eredmény. Ebben az összehasonlításban a hazai és a külföldi vendégforgalamat is számításba vették. A magyar fürdőzőknek viszont talán érdekesebb, hogy a hazai wellness- és gyógyfürdő helyek közül a belföldi utazók körében melyek a legkedveltebbek.

Tavaly a legtöbb magyar fürdőző Hajdúszoboszlóra ment pihenni. A második Zalakaros, a harmadik pedig Hévíz a listán.

Nézzük, az első három helyen szereplő (hazai vendégéjszakák számát nézve) fürdővárosokban jelenleg milyen akciókkal várják a vendégeket.

  • Hajdúszoboszlón 3+1 elnevezésű akciót hirdettek. 
  • Zalakaroson a fürdőben lesz március 15-ei, víz világnapi program, és már a húsvétra is készülnek. 
  • Hévízen pedig ha megnézzük a kínálatot, láthatjuk, hogy tart a 3+1 Téli álom elnevezésű akció és a hajduszoboszlóihoz hasonló 3+1 akció is hamarosan indul. 

Ez utóbbiról ezt írják a hévizi honlapon: +1 éj ajándék 2015. március 1-je és április 30-a. között az akcióban résztvevő szálláshelyeken 3 éj foglalása esetén (kivéve ünnepnapok és kiemelt időszakok). Az akcióban plusz ajándékok is járnak, ennek a részleteiről itt is olvashat. 

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média