A wellness része a szauna - meztelenül, ruha és törölköző nélkül szokás

Egy újabb cikksorozattal szeretnénk kedveskedni a SpaMagazin olvasóinak. Olyan, a szaunázással összefüggő hasznos információkat közlünk, amelyek sokak számára talán még újdonságnak számítanak. Itthon is egyre többen próbálják ki a szaunázást, ezzel együtt válnak a "wellness-tevékenység" szerelmesévé.

Reklám

Többen viszont valamiért tartanak a szaunázástól, pedig az nagymértékben hozzájárul az egészséghez. Erről kicsit később, most inkább az öltözéknél kezdjük.
A gyógyfürdők szaunavilágában, a szeánszokon nem szokás fürdőruhát viselni. Sem törölközőbe burkolózni. A meztelen szaunázás, ami ezekben a körökben megszokott. Magyarországon ez még egy kicsit szokatlan. Azokban az országokban viszont, ahol már nagyobb hagyománya van a szaunázásnak, ott nem meglepő, hogy meztelenül izzadnak.

A wellnessfürdőkben, például a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrumban külön szaunavilág várja a vendégeket, itt nem csak szaunázni lehet meztelenül, hanem hűsítő fürdőt is ugyanígy, ruha nélkül használhatják a vendégek. A szaunavilág teljesen elzárt a fürdő többi részlegétől.
Fontos azt is tudni, hogy koedukált szaunákról van szó, így itt meztelen hölgyekre és urakra is lehet számítani.


Magyarországon a szaunamesterek sokat tesznek hozzá a szaunázás népszerűsítéséhez. A Szauna Szeánsz Oscar elnevezésű országos verseny is számos új, szaunázni vágyó vendéget szólít meg. Nemrég a SpaMagazin is készített egy videót az egyik elődöntőről. Bükfürdőn jártunk, ahol szakértő szaunamesterek is nyilatkoztak az itthon is egyre népszerűbb szaunázásról.


Fontos még tudni, hogy nem egy szaunatípus létezik, a szaunavilágokban több lehetőség közül lehet választani. Ami közös bennük, hogy meztelenül bátran igénybe lehet venni valamennyit.

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média