A fiatalok fele megy nyaralni - vonzó számukra a kirándulás és a wellness is

Nemrég a hazai családok nyaralási szokásairól írtunk, most a fiatalok lehetőségeit nézzük meg. Kiderült: a húszas, harmincas korosztályba tartozók felének jut pénze nyaralásra, és nagyjából egy hetet töltenek pihenéssel.

Reklám

A 19-29 évesek legnagyobb része vízpartra megy nyaralni. De a túra és a kirándulás is vonzó számukra. Átlagban 79 ezer forintot költenek a nyaralásra.
A K&H felméréséből az is kiderül, hogy főként azok a fiatalok mennek nyaralni, akiknek erre különösebben nem kell spórolni. Legfeljebb három hónapon keresztül tesznek félre.


Az is kiderült, hogy a megkérdezettek 44 százaléka nyaral belföldön. Az ehhez szükséges pénzt pedig a többség - közel 70 százalék - maga teremti elő. Csupán 20 százalékukat támogatják ebben a szüleik - számolt be a távirati iroda.

A SpaMagazin szerkesztőinek tapasztalatai szerint az említett korosztály nyitott a wellness újdonságokra is. Nagy százalékuk próbál ki szívesen egészségmegőrző szolgáltatásokat is a fürdőkben. Ők nem csak az élménymedencék kényeztető funkcióit használják, hanem szaunáznak és masszázsokat is igénybe vesznek. Jellemző náluk, hogy a hosszú hétvégés időszakokban rendszerint olyan helyre mennek kikapcsolódni, ahol található wellness részleg. Ahogy írtuk, szeretik a szaunát, a masszázsokat és az aktív vízi programokat is. Rendszerint olyan kikapcsolódási helyszínt keresnek, ahol a spa és fürdős szolgáltatások mellett lehetőség van kirándulni, sportolni is.



Nézze meg a következő videó összefoglalót, nagyjából ezt várják manapság a fiatalok, ha kikapcsolódni szeretnének.

 

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média