Kedvezmények, különleges programok a gyógyfürdőkben a víz világnapján és az azt követő hétvégén

Március 22-e a víz világnapja. Ezen a napon több gyógyfürdő szervez különleges programokat. Nincs ez másként Vas megyében sem. Itt is válogathatunk a gyógyfürdő kínálatból.

Reklám

Kedvezmények, akciók és extra programok is gyarapítják a sort. Országszerte több mint harminc magyar fürdő várja ezen a napon különleges programokkal a vendégeket. Így tesz a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum is.


A Magyar Fürdőszövetség közölte, hogy vannak gyógyfürdők, ahova ezen a napon kedvezményesen, olcsóbban lehet bejutni.


Bükfürdőn egész hévégén különleges programokkal várják a fürdőzni vágyókat. Lesz vízkóstolás, ingyenes vízi torna, csúszdaverseny és több előadás is, sőt a fürdő rajzpályázatot is hirdetett.


Más, a fürdőkultúrával összefüggő program is lesz Vas megyében. Korábban írtunk róla, hogy a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve „A fürdőkultúra fejlesztéséért Vas megyében” címmel iskolai egészségfejlesztési modellprogramot indított. Ennek a záró rendezvényét is pénteken tartják Szombathelyen.

Ezt követően „Magyarország gyógyfürdő nagyhatalom” címmel előadást tart dr. Németh István, a Büki Gyógyfürdő Zrt. elnök-vezérigazgatója. Ugyanitt ismertetik az általános iskolák 5. osztályosai körében elvégzett, a fürdőzési szokásokkal kapcsolatos kérdőíves felmérés eredményét, majd kihirdetik a pályázatok nyerteseit és átadják a díjakat.

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média