SZÉP-kártya nyugdíjasoknak is?

A munkától már visszavonult négymillió nyugdíjas korú közül egymilliót biztosan turistává lehetne tenni némi támogatással. Ezt Horváth Tihamér, a Széchenyi-terv Gazdaságfejlesztő Társaság elnöke mondta. Szerinte a SZÉP-kártya nem cafeteria, hanem gazdaságfejlesztő eszköz, amit ki kellene terjeszteni a nyugdíjas turizmusra is.

Reklám

Horváth Tihamér a Kossuth Rádióban elmondta: A gyógyszerár-támogatás növelése helyett a gyógyhelyek révén kapnák meg kedvezményesen a rehabilitációt, a pihenést, a gyógyulást. Minderről a Pénzcentrum tájékoztatott.

A nyugdíjas korú vendégek nagy száma jár szívesen gyógyfürdőbe. Ezt az üzemeltetők is tudják, ezért kínálnak is akciókat bőven az örökifjaknak. Sárváron a wellness fürdőben például nyugdíjas keddet tartanak, itt a nyugdíjfolyósító igazolvány felmutatásával ezeken a napokon a belépőjegy 900 forint.

De, ahogy arról már beszámoltunk, az Erzsébet-program keretében a nyugdíjasoknak lehetőségük kínálkozik kedvezményes fürdőbelépő megváltására. Akik pályáztak és élnek a lehetőséggel, egyebek mellett Bükfürdőn, Celldömölkön, a Vulkán Gyógy- és Élményfürdőben, a hévízi gyógytó fürdőjében, a Lenti Termálfürdőben és Sárváron is válthatnak kedvezményes belépőt. A teljes lista itt tekinthető meg.

 

Fotó: visitbuk.hu

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média