Mi is az a balneológia? Melyik víz mire jó?

balneologia, gyógyvízA balneológia a gyógyforrásoknak, gyógyvizeknek a gyógyfürdői alkalmazásával és azok hatásaival foglalkozó tudomány, amit sok helyen gyógyfürdőtannak hívnak. Az ezen a területen dolgozó szakemberek feladat, hogy a gyógyfürdők vizét az egészség szolgálatába állítsák.

Reklám


Hogyan is lehet ez? Számos módszer létezik. A gyógyvíz a fürdés mellett ivásra, iszapkezelésre, inhalálásra, masszázsterápiára is használható. A gyógyfürdőkben igénybe vett kúrák együttesen és külön-külön is jótékonyan hatnak az egészségre.
Ezek a kezelések a fizioterápia körébe tartoznak.


Nemrég dr. Németh István, a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum igazgatója tartott előadást a balneológiáról Répcelakon. Ott elmondta: csak Magyarország rendelkezik ennyi különböző, számos betegség kezelésére, illetve megelőzésére alkalmas, kiváló minőségű termál- és gyógyvízzel.


Ezt már az ENSZ is felismerte, ugyanis még a hetvenes években Thermal Project intézetet létesítettek Budapesten. Az itt dolgozók feladata, hogy a hazai termálfürdők fejlesztésére vonatkozó programokat kidolgozzák és tapasztalatokat gyűjtsenek más országok számára a gyógyvizekkel és a gyógyulással kapcsolatban.

 

A balneológia segít a betegségek gyógyításában, a különféle gyógyvizek más-más egészségügyi probléma orvoslásában jelenthetnek megoldást

 


A balneológia számos betegség gyógyításában segédkezik, például a Bükfürdőn található földes-meszes gyógyvíz kalciumban és a magnéziumban gazdag. Így alkalmas gyulladáscsökkentésre, vizeletkiválasztó hatása miatt pedig a vese tisztítására. Segít például a vesehomok és a vesekövek távozásában.


A kénes gyógyvíz reumatikus bántalmakra nagyon jó, míg a radonos fájdalomcsillapító hatású. A glaubersós víz segít a gyomor- és bélproblémákon, májbajokon, cukorbetegségen is. A konyhasós víz éberen tartja az immunrendszert, míg a vasban gazdag gyógyvizek a betegségek utáni rehabilitálódást segítik elő.

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média