A tavalyinál többen tervezünk gyógyfürdős nyári programot

Gyógyfürdőben a családIdén nyáron a háztartások negyven százaléka tervez utazást, ez valamivel, 3,9 százalékkal több, mint tavaly. A belföld népszerű az idén, sokan indulnak gyógyfürdőbe is. A Magyar Turizmus Zrt. (MT) felmérése szerint az idén utazni készülők 71,2 százaléka belföldet választja.

Reklám


A gyógyfürdők nyári programjait is többen keresik


A belföldön utazók átlagosan 87 ezer forintot szánnak a nyaralásukra, amelynek hossza átlagosan öt nap. Az itthoni utazást tervezők 9,3 százaléka gyógyfürdő-látogatást tervez, 7,3 százalékuk pedig a wellness miatt indul útnak. Közölték, hogy ezeknek a motivációknak a szerepe nőtt 2012-höz képest.
A belföldi utazásban nagy szerep van a SZÉP-kártyának. Ugyanis egyrészt a szállás fizethető vele, másrészt a strandfürdő belépő és a gyógyfürdő wellness szolgáltatásai is fedezhetők a keretből.



>>> Erről korábbi írásunkban olvashat. <<<

 
Az MT sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy bővült a SZÉP-kártyák felhasználási köre. Július 1-jétől a fürdőkben és a strandokon is mindhárom zsebből lehet fizetni, emellett az egyéb kategóriába tartozó wellness szolgáltatások is kifizethetők az első zsebből, sőt a szabadidős sportrendezvények (például futóverseny) ellenértékét is ki lehet fizetni a SZÉP-kártyával.

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média