Ivókutat avattak az ötven éves fürdőn - a büki gyógyvíz ivókúraszerűen is eredményesen alkalmazható

Gyógyvizes ivókutat avattak ma a megnyitásának ötvenedik évfordulóját idén ünneplő büki fürdőn.

Reklám

Az alkotást a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ mérnökhallgatója, Németh Richárd tervezte. A kút egy kígyót formáz, ezzel is a gyógyítást szimbolizálja.


Az avatóünnepség keretében nevet is adtak a gyógyvizes kútnak: Szent Kelemenről, a település védőszentjéről nevezték el. Az ünnepségen számos meghívott tisztségviselő mellett beszédet mondott dr. Németh István, a fürdővállalat elnök-vezérigazgatója és dr. Gadányi Károly, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ rektora is.
Az újonnan felavatott kutat megáldották a történelmi egyházak képviselői, köztük dr. Pápai Lajos győri megyés püspök, majd az ünnepség után átadták a fürdőzőknek, hogy ők is bátran kortyoljanak a gyógyító vízből.


Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke kérdésünkre elmondta: a büki gyógyfürdőn az ötvenedik évforduló alkalmából megrendezett ünnepség és rendezvénysorozat részeként felavatott kút a fürdőkultúra egy újfajta ágára irányíthatja rá közönség a figyelmét. A kút, mint művészeti alkotás megmutatja azt, hogy a büki gyógyvíz ivókúraszerűen is nagyon eredményesen használható.

 


Az eseményről készült videós összeállításunkat hamarosan itt Spa Magazin oldalán tekinthetik meg.

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média