http://www.spamagazin.hu/modules/mod_image_show_gk4/cache/eletreszolo - SpaMagazingk-is-90.jpglink
http://www.spamagazin.hu/modules/mod_image_show_gk4/cache/nyaralas-slidegk-is-90.jpglink
0 1
Progress bar

Tudományosan igazolt, hogy a daganatos betegek állapotán is javít a talpmasszázs

Talpmasszázzsal javíthatják a rákos betegek állapotát is. Ez egy nemrég közölt tanulmányból derült ki.

A Michigan Állami Egyetem kutatói bizonyítékot találtak arra, hogy a reflexológia segít a daganatos betegek tüneteinek enyhítésében.


A kutatás során 385 olyan nőt vizsgáltak, akik áttétes mellrák miatt részesültek kemoterápiában vagy hormonkezelésben. A MediPress nyomán közölte a Házipatika.com, hogy véletlenszerűen három csoportra osztották őket: volt, akit talpreflexológus kezelt, a másik csoportban placebo hatású talpmasszázst kaptak, a harmadikban pedig orvosi terápiában részesültek a páciensek.


Bizonyos idő elteltével azt állapították meg, hogy a talpmasszázst igénybe vevők között csökkent a mellrákosok körében gyakori légszomj. A kutatást vezető szakember elmondta: főként azt várták, hogy a pszichére gyakorol majd hatást a talpmasszázs. Megállapították, hogy a legjelentősebb fejlődés a testi tünetek terén volt tapasztalható.

Ez is bizonyítja, hogy a kezelések során érdemes a talpmasszázst is igénybe venni.
Erről már mi is többször írtunk. A gyógyfürdőkben is igénybe vehető kezelés nem csak a betegeknek segít a gyógyulásban, hanem a megelőzésben is fontos szerepe van. Ha gyógyfürdőben, élményfürdőben jár, használja ki a lehetőséget, és masszíroztassa reflexpontjait.

 

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média